"A házasság az ember legnagyobb erőpróbája, mert legnagyobb ellenségünk, saját magunk legyőzését követeli."
A tenyerem izzad, lassan lyukat égetek a padlóba magassarkúmmal, annyit járkálok fel-alá. Amikor Yesung megkérte a kezem, még magabiztosan borultam a nyakába, majd aztán felhúzta ujjamra a gyűrűt. De a mai nap... Ideges vagyok, a torkomban gombóc, amit alig bírok lenyelni. Úgy érzem mindjárt kiszökik alólam a föld, vagy szívrohamba halok bele. Édesanyám, és barátnőim csak nyugtatgatni próbálnak. Egyre bizonytalanabb vagyok...
"Ha valaki még az esküvője napján is bizonytalan, akkor tuti, hogy nem a helyes úton jár, és épp egy hatalmas hibát készül elkövetni. A házasság és a gyereknevelés még akkor sem sétagalopp, ha az ember biztos abban, hogy megtalálta a tökéletes párt. Őrültség belevágni, ha még ebben sem lehetünk biztosak."
Szinte megfulladok a tehetetlenségbe, és idegességbe. Életemben először ténylegesen úgy érzem, nem cselekszem helyesen. Pedig most a leghelyesebb az lenne, ha magamra varázsolnék egy mosolyt és kisétálnék az oltár elé, a számomra legmegfelelőbb férfihoz. Hogy aztán boldogságban, egészségben, betegségben együtt legyünk... Azonban ez koránt sincs így. Elmémet ellepi egy köd, és olyasfajta képzelgések, minthogy Hozzá megyek feleségül. A furcsa gondolatra kirázott a hideg, minek következtében visszatértem a valóságba.
"A bizonytalanság érzése leginkább valami lappangó betegséghez hasonlít, amely észrevétlenül felszívódik az ember szervezetébe. Van úgy, hogy nem is gondol rá, nem is vesz tudomást róla, egyszerre aztán erőt vesz rajta, és a legboldogabb perceket is meg tudja mérgezni."
Az esküvő előtti nap...
Boldogan sétáltam be unokanővéremmel az üzletbe, hogy még egyszer utoljára felpróbálhassam a nekem szánt fehér ruhacsodát. Miután magamra aggattam azt a ruhát, amiről kiskoromban annyiszor álmodoztam, kimentem az előtérbe és felálltam a dobogóra. Körbefordultam, mire Yuseok csak eltátotta a száját és majdnem sírva fakadt.
- Istenem, de szép vagy. -törölte meg mosolyogva könnyes szemeit. -Na, gyere ide. Keblemre. -kuncogott tárt karokkal.
Odaléptem hozzá és amennyire csak az abroncstól tudtam, magamhoz szorítottam. Megsimogattuk egymás hátát, majd mentem volna vissza az öltözőbe, amikor az önfeledt mosoly lefagyott arcomról, és levegőt is elfelejtettem venni. Azt hittem rosszul látok... Gyorsan megfordultam tengelyem körül és mentem is átöltözni.
Boldogan sétáltam be unokanővéremmel az üzletbe, hogy még egyszer utoljára felpróbálhassam a nekem szánt fehér ruhacsodát. Miután magamra aggattam azt a ruhát, amiről kiskoromban annyiszor álmodoztam, kimentem az előtérbe és felálltam a dobogóra. Körbefordultam, mire Yuseok csak eltátotta a száját és majdnem sírva fakadt.
- Istenem, de szép vagy. -törölte meg mosolyogva könnyes szemeit. -Na, gyere ide. Keblemre. -kuncogott tárt karokkal.
Odaléptem hozzá és amennyire csak az abroncstól tudtam, magamhoz szorítottam. Megsimogattuk egymás hátát, majd mentem volna vissza az öltözőbe, amikor az önfeledt mosoly lefagyott arcomról, és levegőt is elfelejtettem venni. Azt hittem rosszul látok... Gyorsan megfordultam tengelyem körül és mentem is átöltözni.
Otthon egész nap a körmömet rágtam, és a szívem majd' kiugrott a helyéről. Yesung kérdőre is vont, hogy miért vagyok olyan ideges. De én csak az elkövetkezendő napnak tudtam be az egészet. Akkor még fogalmam sem volt mi fog történni...
Jelen (az esküvő napja)...
Elhessegettem a rossz gondolatokat, mosolyra húztam a számat és a virágcsokromat a kezembe véve bólintottam, hogy indulhatunk. Kinyílt a hatalmas tölgyfa ajtó, és minden egyes szem rám szegeződött. Yuseok előre sietett, mert ő volt a tanúm. Belekaroltam édesapámba és megindultam álmaim férfija felé. Észre sem vettem, hogy szememből akaratlanul is könnyek szöktek elő. Miután odaértünk leendő férjemhez, apám nyomott egy puszit a homlokomra és odébb sétált. Megfogtam Yesung kezét és a pap felé fordultunk, mire mindenki helyet foglalt, minket kivéve.
- Testvéreim! Azért gyűltünk itt össze, hogy e férfit és e nőt a házasság szentségében egyesítsük. Ha valaki bármi olyat tud, ami e házasság ellen szól, most szóljon vagy hallgasson örökre.
A pap körbenézett, de senki sem szólt sehonnan. A násznép csöndben ült és minden tekintet ránk szegeződött. Vőlegényem szürke öltönyt viselt csokornyakkendővel, fekete haja tökéletesen elrendezve. Arca egészen kipirult, szeme csillogott. Rajtam egyszerű szabású fehér menyasszonyi ruha volt. A felső része is csinos, spagettipántos volt. Visszafogott, ugyanakkor mégis tetszetős darab. Hajam egyszerű kontyba tűzve, néhány tincs szabadon lógott. Fátylat nem viseltem. Sminkem nagyon szolid volt.
- Yesung, akarod-e az itt megjelent Soojin-t hitves feleségedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?
- Akarom. -rebegte meghatottan.
- És te Soojin, akarod-e az itt megjelent Yesung-t hitves férjedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ? -fordult felém a pap.
Eljött a pillanat, amire oly' régen vártam. Mégis... gyomrom dobott egy hátast, egy hang sem jött ki a számon. Bűntudat lepte el egész elmém, fogalmam sem volt, miért.
- Kicsim, valami baj van? -pillantott rám kétségbeesetten vőlegényem.
- Nem, semmi. -erőltettem magamra egy mosolyt.
- Nos akkor... Akarod-e az itt megjelent Yesung-ot hitves férjedül? -ismételte meg az öreges, öltönyös pap mellettünk.
- Akarom. -mondtam ki végül.
- Húzzátok föl a gyűrűket...
- A rám ruházott hatalomnál fogva ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Amit Isten egybekötött ember szét nem választhatja. Megcsókolhatod a menyasszonyt. -mosolyodott el a pap.
Yesung megszorította mancsomat, majd közelebb hajolt hozzám és ajkaink találkoztak. Boldogon viszonoztam csókját, és miután elváltunk mindenki üdvrivalgásban tört ki.
Éppen a pezsgőnket iszogattuk egy körbekoccintás után, amikor Yesung-al és Yuseok-al beszélgettünk mindenféléről. Váratlanul mögém nézett újdonsült férjem és elkiáltotta magát kitárt karokkal.
- Park Junho! Haver, de régen láttalak... Jó, hogy végül eltudtál jönni. -pacsiztak le, én meg nekik hátat fordítva iszogattam tovább Yuseok-al. -Még mindig kancsal vagy. -jegyezte meg nevetve férjem, mire akaratlanul is elkuncogtam magam.
- Majdnem mondtam, hogy ki a kancsal, de az esküvődön nem akarok szépen beszélni. Én is régen láttalak... Látom nem pazaroltad az időt. -célzott rám, amitől a hideg futkosott a hátamon, és lefagyott a mosoly az arcomról.
- Ő pedig itt a kedves feleségem. -húzott oda magához Yesung.
Magamra erőltettem egy mosolyt és felpillantottam rá. Fekete, kockakeretes szemüveg volt rajta. Fekete bársony zakója tökéletesen simult rá. Úgy, mint fekete nadrágja is. Haja azóta fekete helyett sötétbarnán pompázott. Még mindig ugyanolyan helyes... -ámuldoztam.
- Szia Soojin. -nézett mélyen a szemembe, miközben levette szemüvegét.
- Neked is Simon... -hajtottam le sóhajtva fejemet.
- Áh~ Milyen régen is volt már a középiskola... -nevetett fel Yesung.
- Bizony. -bólogatott a barna hajú.
- Ha megbocsájtotok én most kimegyek mosdóba, nem érzem magam valami jól. -erőltettem egy mosolyt feléjük, és kézen ragadtam Yuseok-ot.
- Mi a baj, kicsim? -lépet felém aggódó tekintettel férjem.
- Egy kicsit megszédültem.. -hazudtam.
- Lehet túl szoros a ruha. Gyere, megigazítjuk. -fogta meg vállam unokanővérem.
Mikor beértünk a mosdóba, mintha egy kő esett volna le a szívemről. Szinte megfulladtam Simon közelében.
- Yuseok... én ezt nem bírom. -sóhajtottam. -Miért pont most kellett megjelennie neki is? Miért?
A mosdókagylónak támaszkodtam, és nem érdekelt, hogy a sminkem szétfolyik. Megmostam az arcom és a tükörbe nézve emlékeztem a régi "szép" időkre... Mikor még középiskolások voltunk.. Mikor szerelmes lettem életemben először... Mikor nem számított semmi, és senki sem, csak Simon.
Jelen (az esküvő napja)...
Elhessegettem a rossz gondolatokat, mosolyra húztam a számat és a virágcsokromat a kezembe véve bólintottam, hogy indulhatunk. Kinyílt a hatalmas tölgyfa ajtó, és minden egyes szem rám szegeződött. Yuseok előre sietett, mert ő volt a tanúm. Belekaroltam édesapámba és megindultam álmaim férfija felé. Észre sem vettem, hogy szememből akaratlanul is könnyek szöktek elő. Miután odaértünk leendő férjemhez, apám nyomott egy puszit a homlokomra és odébb sétált. Megfogtam Yesung kezét és a pap felé fordultunk, mire mindenki helyet foglalt, minket kivéve.
- Testvéreim! Azért gyűltünk itt össze, hogy e férfit és e nőt a házasság szentségében egyesítsük. Ha valaki bármi olyat tud, ami e házasság ellen szól, most szóljon vagy hallgasson örökre.
A pap körbenézett, de senki sem szólt sehonnan. A násznép csöndben ült és minden tekintet ránk szegeződött. Vőlegényem szürke öltönyt viselt csokornyakkendővel, fekete haja tökéletesen elrendezve. Arca egészen kipirult, szeme csillogott. Rajtam egyszerű szabású fehér menyasszonyi ruha volt. A felső része is csinos, spagettipántos volt. Visszafogott, ugyanakkor mégis tetszetős darab. Hajam egyszerű kontyba tűzve, néhány tincs szabadon lógott. Fátylat nem viseltem. Sminkem nagyon szolid volt.
- Yesung, akarod-e az itt megjelent Soojin-t hitves feleségedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ?
- Akarom. -rebegte meghatottan.
- És te Soojin, akarod-e az itt megjelent Yesung-t hitves férjedül? Fogadod-e, hogy vele leszel jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben, míg a halál el nem választ? -fordult felém a pap.
Eljött a pillanat, amire oly' régen vártam. Mégis... gyomrom dobott egy hátast, egy hang sem jött ki a számon. Bűntudat lepte el egész elmém, fogalmam sem volt, miért.
- Kicsim, valami baj van? -pillantott rám kétségbeesetten vőlegényem.
- Nem, semmi. -erőltettem magamra egy mosolyt.
- Nos akkor... Akarod-e az itt megjelent Yesung-ot hitves férjedül? -ismételte meg az öreges, öltönyös pap mellettünk.
- Akarom. -mondtam ki végül.
- Húzzátok föl a gyűrűket...
A mögöttem álló koszorúslány, aki nem volt más, mint Yuseok húga, egy-egy gyűrűt vett elő és odaadta nekünk. Majd felhúztuk egymás ujjaira házasságunk szimbólumait. A pap keresztet vetett rajtunk és így szólt:
- A rám ruházott hatalomnál fogva ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Amit Isten egybekötött ember szét nem választhatja. Megcsókolhatod a menyasszonyt. -mosolyodott el a pap.Yesung megszorította mancsomat, majd közelebb hajolt hozzám és ajkaink találkoztak. Boldogon viszonoztam csókját, és miután elváltunk mindenki üdvrivalgásban tört ki.
Éppen a pezsgőnket iszogattuk egy körbekoccintás után, amikor Yesung-al és Yuseok-al beszélgettünk mindenféléről. Váratlanul mögém nézett újdonsült férjem és elkiáltotta magát kitárt karokkal.
- Park Junho! Haver, de régen láttalak... Jó, hogy végül eltudtál jönni. -pacsiztak le, én meg nekik hátat fordítva iszogattam tovább Yuseok-al. -Még mindig kancsal vagy. -jegyezte meg nevetve férjem, mire akaratlanul is elkuncogtam magam.
- Majdnem mondtam, hogy ki a kancsal, de az esküvődön nem akarok szépen beszélni. Én is régen láttalak... Látom nem pazaroltad az időt. -célzott rám, amitől a hideg futkosott a hátamon, és lefagyott a mosoly az arcomról.
- Ő pedig itt a kedves feleségem. -húzott oda magához Yesung.
Magamra erőltettem egy mosolyt és felpillantottam rá. Fekete, kockakeretes szemüveg volt rajta. Fekete bársony zakója tökéletesen simult rá. Úgy, mint fekete nadrágja is. Haja azóta fekete helyett sötétbarnán pompázott. Még mindig ugyanolyan helyes... -ámuldoztam.
- Szia Soojin. -nézett mélyen a szemembe, miközben levette szemüvegét.
- Neked is Simon... -hajtottam le sóhajtva fejemet.
- Áh~ Milyen régen is volt már a középiskola... -nevetett fel Yesung.
- Bizony. -bólogatott a barna hajú.
- Ha megbocsájtotok én most kimegyek mosdóba, nem érzem magam valami jól. -erőltettem egy mosolyt feléjük, és kézen ragadtam Yuseok-ot.
- Mi a baj, kicsim? -lépet felém aggódó tekintettel férjem.
- Egy kicsit megszédültem.. -hazudtam.
- Lehet túl szoros a ruha. Gyere, megigazítjuk. -fogta meg vállam unokanővérem.
Mikor beértünk a mosdóba, mintha egy kő esett volna le a szívemről. Szinte megfulladtam Simon közelében.
- Yuseok... én ezt nem bírom. -sóhajtottam. -Miért pont most kellett megjelennie neki is? Miért?
A mosdókagylónak támaszkodtam, és nem érdekelt, hogy a sminkem szétfolyik. Megmostam az arcom és a tükörbe nézve emlékeztem a régi "szép" időkre... Mikor még középiskolások voltunk.. Mikor szerelmes lettem életemben először... Mikor nem számított semmi, és senki sem, csak Simon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése