A nászútról visszatérve már sokkal jobban éreztem magam. Nem feszengtem, nem nyugtalankodtam. Azonban egy valami nem hagyott. Folyamatosan letört voltam, persze Yesung előtt tartottam magam. Nem szerettem volna, ha bármilyen gyanút fogna, vagy valamit kitalálna és a fejébe venne valami iszonyatosan nagy badarságot. Szerettem őt, kétség sem férhet hozzá.. Viszont mégis másfelé húzott a szívem, mintha hiányzott volna valami az életemből.
Egyik nap, mikor férjem dolgozni volt, tollat ragadtam és az ujjaim maguktól írni kezdtek. Különös érzés ragadott el. A hiányérzet felerősödött, szinte már felemésztett. Magamban dúdolgatva, a rám törő sírástól szipogva, forgattam kezemben az íróeszközt. Az ihlet, ami rám tört, minden egyes kis érzést felkavart bennem. A szívem majd hogy nem széthasadt. Megtöröltem könny áztatta arcomat, aztán folytattam ott, ahol abbahagytam. Miután végeztem pár másodperc után átolvastam, amit lekörmöltem. Meglepődve néztem a sorokat. Szomorú. Túlságosan is. A papír sarkában egy könnycsepptől összefolyt, elázott szó állt. Pólóm szélével megpróbáltam a lehető legóvatosabban felitatni, hogy el tudjam olvasni. Villámcsapásként ért a tudat, hogy nem egy jelentéktelen szavat véstem oda, hanem egy nevet. Számhoz kapva törtek felszínre ismét sós cseppjeim. Nem bírtam elviselni és elhinni, hogy még mindig éreznék valamit Ő iránta. Akkor értettem meg, mi is volt az a hiány, ami miatt a szívem darabokban hevert szerte szét.
Másnap reggel első dolgom volt letépni a nevet a papírról. Aztán indultam is a kiadóhoz, hogy megmutathassam a menedzsernek az újonnan szerzett dalomat. Reményekkel telve jöttem el tőle, ugyanis azt mondta rá, hogy ha még alakítunk rajta akkor már kiadható állapotban lesz.
A napjaim be lettek táblázva. Különböző hangszereket válogattunk össze a dalhoz, és pontosítottunk a dallamon. Szinte minden éjszakámat és nappalomat az ügynökségnél töltöttem. Amikor hazaestem Yesung hiába volt hulla fáradt, akkor is ébren várt rám minden egyes alkalommal. Hálás voltam azért neki, mert mindig mellettem volt és segített. Már egy bő hónapja dolgoztunk a dalomon, amikor végre boldogan kijelentette a menedzserem, hogy most már felvehetjük a végleges verziót...
Amint kiadtuk a Single-t azonnal elfogyott a polcokról. Egy héttel pedig már különböző műsorokba voltam hivatalos.. Music Bank, MCountdown, Inkigayo... Már jó pár napja promócióztam a dalt, amikor egy napon megláttam a közönségben egy ismerős arcot. Remegő térdekkel mentem fel a színpadra, miután bejelentettek. Mielőtt elkezdhettem volna énekelni azt hittem egy hang se fog kijönni a torkomon, de nagy megkönnyebbülésemre zökkenő mentesen tudtam elkezdeni.
"Charari miwohaja neoreul aneulsurok nan apa
Achimimyeon jeonbu itgo tto neoreul chatgetjiman"
A dal közepénél észrevétlenül hullani kezdtek a könnyeim, és minden fájdalmam a felszínre tőrt. Szomorúan szemeztem a tőlem pár méterre álló fiúval. Aki nemrég még a világot jelentette nekem. Aki segített a legnagyobb bajban. Aki ha kellett ott volt és a karjaiba zárt. Aki magamra hagyott, hogy aztán máshoz mehessek feleségül... Erőt vettem magamon és a rajongóimra pillantottam, akik csodálva, csillogó szemekkel néztek fel rám. Tulajdonképpen most ők tartanak életben. És Yesung. Ha ők nem lennének már valószínű ideg összeroppanást kaptam volna. Sőt... Teljesen elhagytam volna magam, és most sehol sem lennék.
"Useulge niga daneun moreudorok nae maeumeul
Na gyeolgugen i maeum jujido motal georaseo"
Az utolsó pár sornál lehunytam pilláimat és visszanyeltem könnyeimet. Nem akartam ránézni. Látni, hogy engem néz és minden mozdulatom figyelemmel követi. Elhinni, hogy újra a közelemben van.
"Dan haruman deo saranghaja tto geojitmalman
Neoreul tto bomyeon da itgoseo tto useumyeonseo
Saranghaebeorineun nareul
Dan harurado ijeoboja mot jikil malman
Neoreul mot bomyeon apeumyeonseo tto ulmyeonseo
Dajimman haneun na
Neoreul dugo oganeun cheongukgwa jiok sai"
Minden éjszakám álmatlansággal telt. Fáradt voltam és levert. Semmit sem tudtam aludni. Örökké egy kép villant be a fejembe, amit sehogy sem tudtam kitörölni. Akárhogy próbáltam is. Egy éjjel csak ültem az ágyban Yesung mellett és a szemközti fallal szemeztem, amikor váratlanul megsimogatta karomat és aggódón felpillantott rám. Felült és szorosan magához húzott.
- Valami baj van, kicsim? -suttogta hajamba, mire megráztam a fejem és jobban karjaiba bújtam.
- Nem, semmi. Szeretlek... -búgtam nyakhajlatába.
- Én is. -nyomott egy puszit számra, miután kicsit eltolt magától, hogy szemembe nézhessen.
Egy kicsit segített megnyugtatni, így most már az álmok mezejére tudtam lépni Yesung karjai között.
Egy nap éppen a Music Bank-es goodbye stage-emről siettem haza, amikor egyszeriben rosszul lettem egy zebra közepén. Forgott velem a világ, a látásom elhomályosult. Hirtelen kiszállt minden erő a testemből és eszméletlenül terültem el. Még hallottam az ijedt sikításokat. Majd csak annyit éreztem, hogy valaki a karjaiba vesz és rohanni kezd velem. Pillanatokkal később pedig már minden elsötétült.
Mikor felébredtem egy kórházi ágyon feküdtem. Szinte megvakított a túlzott fehérség, orromat pedig piszkálta a fertőtlenítő szaga. Feltornáztam magam ülő helyzetbe és megpróbáltam nem kiadni magamból gyomrom tartalmát. Egyszer csak hangokat hallottam meg nem messze tőlem.
- Mindent köszönök Doktor Hwang. Amint jobban lesz, vagy felébred kérem tájékoztasson. Viszlát!
Nem tudtam pontosan kivenni, hogy kié lehetett a hang forrása. Aztán elhúzódott egy függöny mellettem és egy orvos lépett oda hozzám.
- Kisasszony, minden rendben van? Hogy érzi magát?
- Nem a legfényesebben, de meg vagyok. Mi történt?
- Egy fiatalember hozta be azzal, hogy elájult. Végeztünk pár vizsgálatot, és...
- És..? Mi és? -fészkelődtem a betegágyon.
- Jó hírt kell, hogy közöljek önnel.. Maga gyermeket vár.
Minden éjszakám álmatlansággal telt. Fáradt voltam és levert. Semmit sem tudtam aludni. Örökké egy kép villant be a fejembe, amit sehogy sem tudtam kitörölni. Akárhogy próbáltam is. Egy éjjel csak ültem az ágyban Yesung mellett és a szemközti fallal szemeztem, amikor váratlanul megsimogatta karomat és aggódón felpillantott rám. Felült és szorosan magához húzott.
- Valami baj van, kicsim? -suttogta hajamba, mire megráztam a fejem és jobban karjaiba bújtam.
- Nem, semmi. Szeretlek... -búgtam nyakhajlatába.
- Én is. -nyomott egy puszit számra, miután kicsit eltolt magától, hogy szemembe nézhessen.
Egy kicsit segített megnyugtatni, így most már az álmok mezejére tudtam lépni Yesung karjai között.
Egy nap éppen a Music Bank-es goodbye stage-emről siettem haza, amikor egyszeriben rosszul lettem egy zebra közepén. Forgott velem a világ, a látásom elhomályosult. Hirtelen kiszállt minden erő a testemből és eszméletlenül terültem el. Még hallottam az ijedt sikításokat. Majd csak annyit éreztem, hogy valaki a karjaiba vesz és rohanni kezd velem. Pillanatokkal később pedig már minden elsötétült.
Mikor felébredtem egy kórházi ágyon feküdtem. Szinte megvakított a túlzott fehérség, orromat pedig piszkálta a fertőtlenítő szaga. Feltornáztam magam ülő helyzetbe és megpróbáltam nem kiadni magamból gyomrom tartalmát. Egyszer csak hangokat hallottam meg nem messze tőlem.
- Mindent köszönök Doktor Hwang. Amint jobban lesz, vagy felébred kérem tájékoztasson. Viszlát!
Nem tudtam pontosan kivenni, hogy kié lehetett a hang forrása. Aztán elhúzódott egy függöny mellettem és egy orvos lépett oda hozzám.
- Kisasszony, minden rendben van? Hogy érzi magát?
- Nem a legfényesebben, de meg vagyok. Mi történt?
- Egy fiatalember hozta be azzal, hogy elájult. Végeztünk pár vizsgálatot, és...
- És..? Mi és? -fészkelődtem a betegágyon.
- Jó hírt kell, hogy közöljek önnel.. Maga gyermeket vár.
Elképedve kerekedtek ki duplára a szemeim. Nem hittem a fülemnek. Én? Terhes...? Hitetlenül simogattam meg hasamat, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy az élet végre valami jóval is megajándékozott. A Yesung-al való szerelmünk gyümölcse nyugszik a szívem alatt. A boldogságomat semmi sem tudta elrontani... Egészen a következő napig.
A név, ami a papíron állt: Park Junho...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése